Nyitókép: police.hu

Már napokkal a kisfia halála előtt kérte a rendőrség segítségét az apa

Infostart
2021. október 6. 07:39
Megszólalt a Budapesti Rendőr-főkapitányság az Olaszországban megölt kétéves kisfiú ügyében.

Megöltek egy kétéves magyar kisfiút Olaszországban 2021. október 1-jén. A helyi hatóságok a gyermek anyját gyanúsítják – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

Az ügy előzménye, hogy a kisfiú édesapja 2021. szeptember 22-én Budapesten kért rendőri segítséget, mert korábbi élettársa a szeptember 20-án hozott bírói végzés ellenére nem adta át neki közös gyermeküket. A XIII. kerületi rendőrök a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket: ellenőrizték a lakást is, de az anya és a gyermek nem voltak otthon. Azt sem az apa, sem a korábbi élettárs idős édesanyja nem tudták megmondani, hogy hol lehet a nő és a gyermek. A kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűncselekményre ekkor nem merült fel gyanú, tekintettel arra, hogy ezen bűncselekmény megvalósulásának törvényi feltétele, hogy

a gyermeket az elhelyezés tartós megváltoztatása céljából viszik el, vagy tartják rejtve

– emelik ki.

Az apa szeptember 23-án bejelentést tett a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol megismételte az általa előző nap a helyszínen elmondottakat. Bűncselekmény gyanúja továbbra sem volt megállapítható.

Amikor az apa szeptember 29-én tett feljelentésében elmondta, hogy információi szerint a nő Olaszországba vitte a kisfiút, a XIII. kerületi rendőrkapitányság azonnal elrendelte a büntetőeljárást, nemzeti elfogatóparancsot adtak ki az asszony ellen, egyben felvették a kapcsolatot a gyámhatósággal.