Nyitókép: holwichaikawee/Getty Images

Egy ütéssel végzett a lakótársával

Infostart
2021. október 4. 21:56
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség ismételten indítványozta a letartóztatása meghosszabbítását az elkövetőnek.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított a sértett által lakott szobában 2021. január 1-jén hajnali 4 és 5 óra 20 perc közötti időben ököllel, egy alkalommal megütötte a sértettet, aki az ütés következtében hanyatt esett és beütötte a fejét a padlóba.

A fentiek eredményeként a sértett harántirányú koponyacsonttörést szenvedett a fejének bal oldalán, amely agyi vérömlennyel és másodlagos agysérülésekkel is járt. Az elszenvedett sérülések következtében a sértett életveszélyes állapotba került, több műtétet hajtottak rajta végre, majd február 5-én – a bántalmazással okozati összefüggésben – elhalálozott.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói halált okozó testi sértés bűntettének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként az elkövetőt. Az ügyészség indítványa alapján a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája január 8-án elrendelte a férfi letartóztatását.

A főügyészség indítványozta a férfi letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítását tekintettel arra, hogy vele szemben továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint annak a veszélye, hogy szabadlábra kerülése esetén a tanúkat megfenyegetné, jogellenesen befolyásolná.

A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak helyt adott és annak megfelelően a férfi letartóztatását 2022. január 8. napjáig meghosszabbította.