Nyitókép: police.hu

Lezárták a banki robbantó elleni nyomozást – eredménytelenül

Infostart
2021. szeptember 8. 08:00
A rendőrség szerint elképzelhető, hogy már nem is él a két bankfiókban is kárt tevő elkövető.

Eredménytelenül fejezte be a nyomozást hét év után a rendőrség a Lehel úti bankfiók 2014-es felrobbantása ügyében – erősítette meg a hatóság a Magyar Nemzetnek a Pesti Srácok információját. A nyomozati aktákat lezárták, de bármelyik pillanatban újranyithatják a dossziékat, ha új információk, bizonyítékok merülnek fel az ügyben. Sok példa van ugyanis arra, hogy az idő múlásával beszélni kezdenek azok a személyek, akik ismerik az adott bűncselekmény körülményeit és elkövetőjét.

Az sem zárható ki, hogy maga a robbantó időközben külföldre költözött vagy meghalt – írja cikkében a Magyar Nemzet.

A robbantásos bűncselekmény 2014. január 13-án éjszaka történt – emlékeztet a lap. Ekkor egy 180-185 centiméter magas, motorosdzsekit, kezeslábast viselő, bukósisakos, nőies mozgású ember érkezett krosszmotoron a CIB Bank Lehel úti fiókjá­hoz. Leparkolt, a bank ajtajába lerakott egy csomagot, majd elhajtott a belváros felé. A tettes a csomagban elrejtett, TNT-alapú robbanóanyagot gyújtózsinórral hozta működésbe.

A detonáció beszakította a bankfiók ajtaját, szétszakította az ATM-et, az iroda belsejét romba döntötte. Egy hajléktalan szemtanú szerint a motoros feltűnően nyugodt volt. A merénylő az utcai kamerák felvételei szerint a Szentendrei úton távozott a fővárosból. A helyszínelők több száz olyan nyomot rögzítettek, amelyek bizonyításra alkalmasak, a pokolgép maradványain is találtak DNS-mintákat.

Ugyanez a motoros 2014. január 7-én a Raiffeisen Bank Váci úti fiókjának üvegportálját is betörte. Az emiatt indult nyomozást összevonták a bankrobbantás ügyével.

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói egyebek mellett ellenőrizték a pénzintézetekben fenyegetőző, kiabáló ügyfeleket is, ezernél több állampolgári bejelentést vizsgáltak meg. Hat lehetséges indítékot vizsgáltak, köztük a bankok elleni bosszút is. A robbantást ugyanis 2014. január 22-én a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) küldött, újságból kivágott betűkből készített levélben magára vállalta egy Őrsereg nevű szervezet, amely a VÉSZ a devizahitelesekért vívott harcát kívánta támogatni.

Titkosszolgálati módszerekkel is keresték az elkövetőt.