Nyitókép: Police.hu

Taxinak csapódott, és segítségnyújtás nélkül elhajtott a notórius szabályszegő

Infostart
2021. július 31. 06:30
A 22 éves férfi a gyanú szerint többszörösen megszegte a közlekedési szabályokat, ezért a letartóztatását indítványozzák.

A megalapozott gyanú szerint a 22 éves férfi 2021. július 28-án, röviddel dél után a X. kerületi Üllői úton elvesztett az uralmát az általa vezetett személygépkocsi felett, és azzal elsőnek egy mobil terelő táblának, majd egy taxinak ütközött. A taxit a járdára lökte, annak vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett.

A balesetet okozó sofőr nem győződött meg arról, kell-e segítséget nyújtania, és elhajtott.

A férfi ezen túl megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2021. június 30-án egy másik személygépkocsit vezetve

egy rendőri intézkedés elől elhajtott, a megengedett sebességet túllépve áttért a szemközti sávba, elkerülő manőverre kényszerítve egy szembejövő járművet.

Ezután a férfi a járdára, még később egy füves padkára is felhajtott, végül a kocsiját hátrahagyva gyalogosan távozott – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A leírtak segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmasak.

A budapesti bevetési rendőrök végül elfogták a férfit, a közlekedési-baleseti nyomozók pedig őrizetbe vették.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség közlekedési bűncselekmények üldözésére szakosodott ügyészei indítványozták a gyanúsított letartóztatását a jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében. Az indítványról a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája várhatóan a péntek délután tartandó ülésen határoz.