Nyitókép: Pixabay

Őrizetbe került egy rendőri vezető

Infostart
2021. június 18. 09:41
Pályázatmutyi lehet a háttérben.

Keresztes Imre főügyész pénteken arról tájékoztatta az Infostartot, hogy őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt, a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény (vesztegetés és egyebek) gyanúja miatt nyomoz.

A héten tíz helyszínen, három személyt érintően végzett a főügyészség összehangolt nyomozati cselekményeket, amelyek végrehajtásában megközelítőleg hatvan ügyész és rendőr vett részt.

A sikeres bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség egyenruhás állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói is közreműködtek.

Ami magát az ügyet illeti: a rendőrség oktatással és kiképzéssel foglalkozó, önálló gazdálkodásra jogosult szervezeti egysége egy ingatlan felújítására 2021 áprilisában közel 300 millió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatot írt ki. A megalapozott gyanú szerint az ügyben döntésre jogosult gazdasági vezető és egy osztályvezető helyettes – aki a közbeszerzési eljárás bíráló bizottságának a titkára is volt egyben –

már az eljárás előkészítése során megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy a pályázatot jogtalan előny ellenében olyan módon befolyásolják, hogy azt az adott cég nyerje el.

A két hivatalos személy a pályázatra a későbbi nyertes cég mellett olyan további vállalkozásokat hívott fel ajánlattételre, amelyek ténylegesen nem kívánták elvégezni az ingatlan felújítását, ezért – a későbbi nyertes cég vezetőjével egyeztetve – az ajánlatukat magasabb összegben nyújtották be.

A vállalkozó és az osztályvezető helyettes beismerő vallomást tettek, míg a gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt.