Nyitókép: Unsplash.com

Golfütővel verte össze a nyílt utcán egy házaspár

Infostart
2021. június 14. 09:30
A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat.

A 33 éves férfi és felesége 2020 novemberében autóval közlekedtek Kaposváron, amikor egy vasúti átjáró közelében megpillantották a munkából hazafelé tartó sértettet, ezért megálltak.

Az autóból kiszállva a vádlottak előbb szidalmazni kezdték, majd a pár férfi tagja – a nő hangos biztatása közepette – előbb ököllel, majd egy golfütővel is többször megütötte. Miután a golfütő kiesett a férje kezéből, azt a nő is a kezébe vette, és azzal az ekkor már földön fekvő sértettet szintén több alkalommal megütötte.

A cselekményt észlelte egy járókelő, aki a bántalmazott férfi segítéségre sietett, az ő felszólítására a vádlottak végül visszaültek az autójukba és elhajtottak a helyszínről. A tettlegesség következtében a sértett a hátán zúzódásos sérüléseket szenvedett, és az orrcsontja is eltörött – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a többszörös visszaeső férfi vonatkozásában végrehajtandó fegyházbüntetés, míg a felesége tekintetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.