Betegtársára támadt egy férfi egy budapesti pszichiátrián

Infostart
2021. május 11. 07:50
A Fővárosi Főügyészség szerint emberölési kísérlet volt. A sértett egy nő, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.

Támadás történt vasárnap egy budapesti Pszichiátrián. A Blikk információi szerint egy beteg támadt rá egy másikra, akár meg is ölhette volna. Úgy tudják, a gyanúsított letartóztatását a rendőri intézkedés után már kérte is az ügyészség.

A Fővárosi Főügyészség a következő választ adta a lapnak:

"A rendelkezésre álló adatok alapján, 2021. május 9-én egy budapesti kórház pszichiátriai részlegén egy ott kezelt férfi támadt rá egy női betegtársára, a megalapozott gyanú szerint minden előzmény nélkül bántalmazta. A sértett könnyebben sérült, az elkövetés eszköze, módja, a támadott testtájék és egyéb körülmények alapján azonban a gyanúsított cselekménye emberölés bűntett kísérlete megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas."

Azt is közölték, hogy indítványozták a férfi előzetes letartóztatását, és ha a bíróság ezt elrendeli, akkor a gyanúsított az előzetese idejére az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kerülhet.