Nyitókép: Pexels.com

Több ezer gyermekpornográf felvételt tárolt a gépén

Infostart
2021. május 6. 07:22
A Hatvani Járási Ügyészség főbüntetésül végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a 35 éves férfival szemben.

A vádirat szerint a szakmunkás végzettségű férfi a 2018 nyara és 2020 júniusa között eltelt mintegy két év során 3357 olyan pornográf fényképeket és videót töltött le az internetről, és tárolt a lakóhelyén különféle elektronikai eszközökön, amelyek tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyekről készültek és őket a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolták. A vádlott – vallomása szerint – kezdetben csupán párkereséssel próbálkozott a virtuális térben, eközben azonban olyan online felületekre is rátalált, és olyan chatszobákba is bejutott, ahol különböző felhasználóktól megszerezhette a tiltott felvételeket, illetve az ezekre mutató linkeket, melyek közül néhány fotót az interneten másokkal ő maga is megosztott.

A Hatvani Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel tartásával, illetve hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolja a büntetlen előéletű, korábban a rendőrség által egy napra bűnügyi őrizetbe vett elkövetőt.

A vádhatóság a főbüntetéseken túl, a törvényi előírásoknak megfelelően indítványt tett arra is, hogy a bíróság a büntetővégzésében a vádlottat végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné, vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi, befolyási viszonyban állhatna. Az ügyészség indítványozta továbbá, hogy a bíróság rendelje el a pornográf felvételek végleges hozzáférhetetlenné tételét, és kötelezze a terheltet a nyomozás során felmerült közel 1 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Mindezek a joghátrányok együttesen alkalmasnak látszanak arra, hogy visszatartsák a vádlottat az újabb bűncselekmény elkövetésétől, így általuk elérhető a büntetés törvényben meghatározott célja – zárul a Heves megyei Főügyészség közleménye.