Volt válogatott focistának adta ki magát egy csaló

Infostart / MTI
2021. április 30. 19:11
Kilenc embert tudott megkárosítani.

Több százezer forintot csalt ki kilenc embertől egy csaló, aki azt használta ki, hogy hasonlít egy volt válogatott labdarúgóra - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu honlapon.

Az 50 éves budapesti férfi az utcán szólított le járókelőket, majd a bemutatkozás után pénzt kért kölcsön arra hivatkozva, hogy lerobbant az autója és nem tudja kifizetni az autómentőt.

Állítólagos szorult helyzetét azzal is magyarázta, hogy gyermekéért el kell mennie a kórházba, de közben fogadkozott, hogy a kölcsönt még aznap visszaadja. Ehhez megadta telefonszámát, sőt, aki bizalmatlan volt, annak megmutatta a focista Facebook-profilját is - írták a közleményben.

Mivel a csaló valóban hasonlított a labdarúgóra, többen bedőltek a mesének és több tízezer forintokat adtak neki, de a férfi a pénz átvétele után soha többé nem jelentkezett.

A nyomozók az őrizetbe vett férfit kilencrendbeli csalással gyanúsították meg, az ügy iratait megküldik az ügyészségnek.