Betörő költözött az üdülőbe, egy másikból gázt is lopott a fűtéshez – képek

Infostart
2021. április 19. 21:45
A Siófokon tevékenykedő férfit egy vásárlói blokk buktatta le.

A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt korábban már több alkalommal büntetett 47 éves férfi 2021 márciusában befeszítette egy siófoki üdülő ajtaját, majd néhány napig az ingatlanban lakott, miközben az ott található gázpalackok felhasználásával fűtött. Amikor kifogyott a gázból, a vádlott a szomszédos nyaralóba is betört, és onnan egy további gázpalackot, valamint egy olajradiátort vitt át ideiglenes szállására – írja az ugyeszseg.hu.

A férfi később oly módon akart pénzhez jutni, hogy az egyik nyaralóból két kerékpárt is eltulajdonított, majd az egyiket eladta. A vádlott a sértettektől összesen 77 000 forint értékben lopott, míg a bejárati ajtók megrongálásával további 17 600 forint kárt okozott.

Miután a tulajdonosok észlelték a betöréseket, a siófoki nyomozók rövid időn belül elfogták az elkövetőt, akit úgy tudtak beazonosítani, hogy a vádlott a helyszínen hátrahagyott egy vásárlásról kiállított blokkot, amely alapján a rendőrök felkeresték az üzletet, és a biztonsági kamera felvételei segítségével leszűrték, hogy ki lehetett a keresett betörő.

A Siófoki Járásbíróság 2021. április 13-án a vádlottat bűnösnek mondta ki valamennyi bűncselekmény elkövetésében, ezért őt halmazati büntetésül egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést.