Nyitókép: Unsplash.com

Bírósági végrehajtónak kiadva magát, a börtönből fenyegette áldozatait

Infostart
2021. április 15. 11:10
Tíz év fegyház kiszabását indítványozta az ügyészség.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a jelenleg is rablás miatt fegyházbüntetésre ítélt vádlott 2017-ben és 2018-ban egy budapesti börtönben töltötte a büntetését. Ismeretlen módon megszerzett több mobiltelefont is, melyek segítségével különböző személyeket hívott fel. Magát bírósági végrehajtónak adta ki és állnéven mutatkozott be a telefonba, majd megfenyegette a sértetteket azzal, hogy rendőrségi támogatással ingófoglalás lesz a lakásukban abban az esetben, ha egy órán belül átutalással nem fizetik ki a tartozásukat. A vádlott a sértetteket a rabtársaitól kapott adatok alapján, illetve véletlenszerűen választotta ki. A sértetteknek a valóságban nem volt olyan tartozásuk, amit a vádlott állított. Többször közölte a vádlott a sértettekkel azt is, hogy

a végrehajtók nemcsak rendőri segítséget vesznek igénybe, hanem lakatost is visznek magukkal,

aki akkor is kinyitja a sértett lakását, ha nem tartózkodnak otthon. Azt is kilátásba helyezte több esetben, hogy a rendőrök elő fogják állítani a sértettet. Előfordult, hogy a sértettek kételkedtek abban, hogy a vádlott valóban bírósági végrehajtó, mire megfenyegette őket, hogy becsületsértés miatt feljelentést fog tenni ellenük.

A vádlott fenyegetései komoly félelmet keltettek a sértettekben,

akik közül 19-en összesen közel 2 millió forintot utaltak át a vádlott által megjelölt bankszámlákra. 30 sértettet viszont nem sikerült a vádlottnak átvernie, ők ugyanis a telefonbeszélgetést megszakították, pénzt pedig nem fizettek senkinek.

Az átutalásokat a vádlott nem a saját bankszámlájára kérte, hanem ismerőseit vonta be, akik a bankszámláik számát közölték a vádlottal, illetve az arra érkező összegeket felvették és átadták neki.

A vádlott társai ezen magatartásukkal vélhetően pénzmosást követtek el, amiért velük szemben is vádemelés történt.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntette és üzletszerű csalás vétsége miatt emelt vádat a többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben, aki egyébként jelenleg is jogerős büntetését tölti. Amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását, az ügyészség szerint 10 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra és 4 millió forint pénzbüntetésre kellene ítélni.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik – olvasható a Szabolcs-Szatmárt-Bereg Megyei Főügyészség közleményében.