Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

A mentős és a rendőr is kapta az öklöst

Infostart
2021. április 6. 20:42
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást egy 22 éves férfi ellen.

A vádirat szerint 2018 októberében egy szabolcsi büfénél történt verekedés miatt rendőri intézkedésre került sor. A helyszínre érkező járőrök igazoltatták a személygépkocsiban ülő, ittas állapotban lévő férfit és nyilatkoztatták a történtekkel kapcsolatban, majd a vérző sérülését észlelve értesítették a mentőszolgálatot.

A vádlott nem reagált a mentős kérdéseire, majd az ülésen balra dőlt, ezért a sértett a jármű hátsó ajtaján keresztül közelebb hajolt hozzá életfunkcióinak ellenőrzése céljából. Erre a vádlott közölte, hogy „nem visztek innen sehová”, majd a mentőst ököllel arcon ütötte.

Ezt észlelve a rendőr, a további támadás megakadályozása érdekében, felszólította a vádlottat a cselekmény abbahagyására, de ekkor a férfi a rendőrre támadt és ököllel megütötte a fején.

A rendőrök ezután testi kényszer alkalmazásával megbilincselték a férfit, aki továbbra is ellenállt, miközben szidalmazta és bántalmazással fenyegette rendőröket.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy, illetve közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, továbbá 2 rendbeli könnyű testi sértés és becsületsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fehérgyarmati Járásbíróságon.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság halmazati büntetésként ítélje 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra.