Nyitókép: Pexels.com

A bűnügyi felügyelet alatt is tetézte a bajt a Pesti úti ámokfutó

Infostart
2021. március 22. 09:46
Most felfegyverkezve ment neki egy ismerősének.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. március 18-án a késő esti órákban a XVII. kerület, Emlék és Gombosi utca kereszteződésében egy általa korábbról ismert férfit támadott meg. Kilépett egy bokor mögül, majd kezében egy késsel, rákiáltott a sértettre, hogy álljon meg, különben kitépi a keresztet a nyakából. A sértett az értékei megszerzése érdekében a rá késsel támadó gyanúsítottól megijedt és elszaladt. A támadója kis ideig követte őt, majd a követéssel felhagyott.

A nyomozók a rablási kísérlet után elfogatóparancsot bocsátottak ki a gyanúsított ellen, akinek tényleges tartózkodási helyéül egy gépkocsi szolgál. A rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták – áll a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

Megemlítendő, hogy a férfit pár héttel ezelőtt is kihallgatták gyanúsítottként egy közlekedési bűncselekmény miatt; 2021. február 28-án a XVII. kerület, Pesti úton úgy vezette az autóját, hogy közben a közlekedés biztonságát észszerű indok nélkül, szándékosan veszélyeztette.

A Fővárosi Főügyészség már ebben az ügyben (közúti veszélyeztetés bűntette) indítványt tett a férfi letartóztatásának 2021. április 7. napjáig történő elrendelésére, a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt, a nyomozási bíró azonban 2021. március 7-én enyhébb kényszerintézkedést, Budapest és Pest megye közigazgatási területére kiterjedő bűnügyi felügyeletet rendelt el.

A férfi a megalapozott gyanú szerinti újabb bűncselekményt (rablási kísérlet) a bűnügyi felügyelet hatálya alatt, az elrendelését követő mintegy másfél héten belül követte el.

Megállapítható, hogy a férfival szemben azért indult már több esetben büntető-, illetve szabálysértési eljárás, mert észszerű indok nélkül konfliktusba került a környezetével, és agresszívan lépett fel a körülötte lévőkkel szemben. Az eljárásban való jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés közeli és reális veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség most újabb indítványt tett a férfi letartóztatására.

Az ügyészi indítványról a nyomozási bíró várhatóan a hétfői napon dönt.