Nyitókép: Pixabay.com

Őrizetben a NAV egyik felsővezetője

Infostart
2021. március 18. 12:13
Egyebek mellett korrupció gyanúja miatt.

Az ügyészség közleménye szerint vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

A nyomozó főügyészség a tényállás teljes körű felderítése és további bizonyítékok beszerzése érdekében szerdán

összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre 13 helyszínen.

A közölt megalapozott gyanú szerint egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság korábbi működésében érdekelt vállalkozó 2020 áprilisában felkereste a vele bizalmas viszonyban álló és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi szervénél vezető beosztásban dolgozó hivatalos személyt, és közbenjárását kérte a cégnél folyamatban lévő adóeljárás mielőbbi befejezésében.

Mindezzel azt akarták elérni, hogy az eljárás folytatása ne fedjen fel olyan pénzügyi visszaéléseket, amelyek az adott vállalkozáson túlmenően annak partner cégeit is érintik.

A hivatalos személy azt ajánlotta a vállalkozónak, hogy az érintett cég rendezze adótartozását, majd az adóeljárást folytató adóhatóságnál vezető pozícióját felhasználva elérte, hogy soron kívül megkezdjék az eljárás lezárását.

A vállalkozó – előzetes megállapodásuk alapján – a segítségért egy 342 ezer forint értékű mobiltelefont adott át a NAV vezetőnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködésben folytatott eljárásban végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.

Az ügyészség a vezető beosztású hivatalos személyt és a vállalkozót gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket és indítványozza letartóztatásuk elrendelését. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.