Nyitókép: police.hu

Szexuális ragadozó rontott egy várandós nőre - a gödöllői rendőrség nyomoz az ügyben

Infostart
2021. március 12. 18:24
Megragadta, majd egy elhagyatott területre vonszolta áldozatát az erőszakoló – félelmében a nő szinte védekezni sem mert. Letartóztatták a terheltet, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntette miatt nyomoz.

Március 9-én a sértett gyalogosan közlekedett, amikor a gyanúsított hátulról mögé lépett, átfogta a nyakát, majd egy mezőgazdasági területre vonszolta. Ott letépte a ruházatát, majd megerőszakolta a nőt, aki félelmében eleinte védekezni sem mert.

Később, amikor megpróbált ellenállni a férfi meglökte, ezért az asszony a földre esett, ahol a terhelt fojtogatni kezdte, majd ismét megerőszakolta. Ekkor a nő jelezte, hogy gyermeket vár és születendő kislánya miatt megpróbálta a férfit cselekménye abbahagyására bírni. Amikor a sértettnek sikerült a gyanúsítottat letolnia magáról, a férfi többször megütötte, majd elhagyta a helyszínt.

Figyelemmel a terhére rótt bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés várható mértékére, a gyanúsítottal szemben fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást megnehezítené, ezért az ügyészi indítvány szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése indokolt vele szemben - olvasható a Budapest Környéki Törvényszék közleményében.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. április 12-ig.

A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított fellebbezett ellene. A terhelt védője nem volt jelen, így jogorvoslatra neki öt munkanap áll a rendelkezésére, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.