Budapesti kórházban dolgozó egészségügyisek kerültek bűnügyi felügyelet alá

Infostart
2021. március 10. 21:55
Elrendelte a bíróság a gyanú szerint koronavírus-gyógyszerekkel kereskedő orvos és társa bűnügyi felügyeletét - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Azt írták: az orvost és a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható társait február 18-án fogták el. A kihallgatott öt gyanúsított közül a vesztegetés minősített bűntettével, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel és sikkasztással gyanúsított orvos letartóztatását, valamint a gyógyszerek értékesítésében közreműködő nő bűnügyi felügyelet alá helyezését kezdeményezte az ügyészség.

Az orvos és társa az első fokú bíróság döntése szerint eddig szabadlábon védekezhetett, de a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék - ügyészi fellebbezésre - mindkettőjüket négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezte. A gyanúsítottak nem hagyhatják el otthonukat és nyomkövetőt kell viselniük - közölték.

Az ügyészség korábban arról tájékoztatott, hogy a budapesti kórházban dolgozó orvosnak hozzáférése volt a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló olyan gyógyszerekhez, amelyeket kizárólag az intézményben, szoros orvosi felügyelet mellett adhatnak a betegeknek. A megalapozott gyanú szerint azonban az orvos - egy korábbi páciensének közreműködésével - ilyen gyógyszereket rendszeres haszonszerzésre törekedve, jogellenesen értékesített.

Ezzel csökkentette az intézmény készletét, így az ügyészség szerint a kórházban kezelt koronavírusos betegek életét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki. Másrészt azoknak az egészséges, ilyen kezelésre nem jogosult embereknek is veszélyeztette az egészségét, akiknek ezeket a gyógyszereket értékesítette - írták.