Nyitókép: MTI/EPA/Jens Schlüter

Összeköltöztették a börtönben M. Richárdot és a soroksári futónő vélt gyilkosát

Infostart
2021. március 4. 08:29
Átgondolt stratégia mentén dönthettek így. Több közös ismerősük is van.

Közös cellában raboskodik a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd és a soroksári futó nő megölésével vádolt, R. Szilveszter - írja a Blikk. A lap információi szerint a kigyúrt és a magas férfi remekül kijönnek egymással.

A lapnak megszólal kriminológus szerint a páros egyik tagja sem fog packázni a másikkal, ráadásul mindketten "jól ismerik a börtönt", tudják, mivel jár, ha rendetlenkednek.

R. Szilveszter - ügyvédje szerint - "örömmel újságolta", hogy kivel van egy cellában, ráadásul "több közös ismerősük is van".

M. Richárd neve a kecskeméti maffiaperben tűnt fel először, 2006-ban nyolc évet kapott, ebből ötöt ült le. 2017-ben ismét hallatott magáról: luxusautójával karambolozott a Dózsa György úton.

R. Szilveszter a vád szerint 2013-ban brutális módon megölte Kardosné Gyurik Krisztinát. A gyilkost öt évig hiába kereste a rendőrség, áttörést az hozott, hogy a más bűncselekmények miatt raboskodó R. Szilveszter DNS-mintája egyezést mutatott a helyszínen rögzített anyagmaradványokkal. A hajléktalanéletet élő férfi tárgyalása jelenleg is tart.