Nyitókép: Ugyeszseg.hu

Több százmillió forintot szedett ki ügyfeléből a zsaroló budapesti ügyvéd

Infostart
2021. február 12. 15:42
A ügynek 5 vádlottja van, velük szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a pénteki napon nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az ügyvéd vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

Az elsőrendű vádlott egy 43 éves budapesti ügyvéd, aki a vádirat szerint 2014-ben megbízást kapott a sértettől, hogy lássa el a kozmetikai termékeit forgalmazó cégét érintő ügyvédi feladatokat. Az ügyvéd felismerte, hogy megbízója bizalmatlan a hatóságokkal szemben, míg benne maximálisan megbízik az üzleti élettel, cégmenedzsmenttel, és joggal kapcsolatos ismereteit illetően. Elhatározta, hogy mindezt kihasználva, csalárd módon, valamint az üzletember zsarolásával jut anyagi előnyhöz – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Ennek keretében 2015 nyarán elhitette ügyfelével, hogy a hatóságok házkutatást terveznek nála tartani, és erre hivatkozással elkért tőle több adathordozót, amelyek üzleti és személyes titkokat tartalmaztak. Miután a csak kitalált házkutatásra nem került sor,

az ügyvéd egy társával együtt azt mondta a sértettnek, hogy az adathordozókat a védelme érdekében a Dunába dobták. A valóságban ezek a tárgyak az ügyvédhez kerültek, amivel a későbbiekben zsarolta is a sértettet.

2015 tavaszán az ügyvéd elhitette megbízójával, hogy az általa képviselt társaság terjeszkedéséhez, bővítéséhez további cégeket kell létrehozni. Az ezt követő 2 évben az ügyvéd az üzletember költségén, és csak részben a tudtával, több gazdasági társaságot is létrehozott, amelyek élére saját bizalmi embereit tette, a tényleges érdemi döntéseket azonban ő maga hozta meg.

Ezt követően a cégek közötti pénzmozgások felhasználásával, profit kivonásával az ügyvéd a sértettet megkárosította.

A sértett végül 2017 őszén felmondta a megbízást, ezután az ügyvéd – két vádlott társával együtt –

egy éven keresztül zsarolta a sértettet,

a hosszú évek alatt felépített cégcsoport és hírnév, illetve a magánélete súlyos megkárosításával, valamint élet elleni fenyegetésekkel. Ennek hatására végül több százmillió forint értékben szereztek meg tőle gyémántokat, készpénzt és ingatlant.

Az ügy másodrendű vádlottja egy budapesti gyémántkereskedő, aki aktívan részt vett a zsarolásokban, míg a negyedrendű vádlott – a sértett bizalmi emberének hitt sofőr – bűnsegédként.

A harmadrendű vádlott a cégcsoport informatikai fejlesztője, aki a vád szerint a cégcsoport működéséhez elengedhetetlen adatok visszatartásával zsarolta a sértettet,

ezzel 100 ezer eurót kényszerített ki tőle.

Az ötödrendű vádlott nő egy stróman, aki a vád szerint az ügyvéd által kiállított, ügyvédi munkavégzésről szóló hamis számlák kifizetéséről intézkedett.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben bűnszövetségben, élet elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, a vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozva.

Az ügyben más bűncselekmények gyanúja miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen továbbra is nyomozás van folyamatban, amelyet jelen ügyrésztől elkülönítettek.