Nyitókép: MTI/AP/Michael Probst

Autópályák pihenőiben szemelték ki védtelen áldozataikat

Infostart
2021. február 2. 10:04
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt vádat emelt hét férfival – köztük egy fiatalkorúval – szemben.

A vádirat szerint a korábbi börtönbüntetéséből kedvezménnyel szabadult, feltételes szabadságon lévő kunszentmiklósi férfi és hat társa – köztük egy akkor 16 éves fiú – 2018 szeptemberéig, közel egy éven át abból éltek, hogy magyarországi autópályák pihenőiben parkoló személyautók utasteréből, teherautók rakteréből műszaki cikkeket, készpénzt loptak el.

Módszerük az volt, hogy az éjszakai órákban az autópályákon autózva minden pihenőhelyre és parkolóba behajtottak, azokon lassan áthajtottak, vagy leparkoltak, várakoztak.

Olyan gépkocsit kerestek, amelyet tulajdonosa magára hagyott a parkolóban vagy az utasok már aludtak a járműben.

A vádlottak tapasztalatból tudták, hogy az utasok a táskáikat alvás közben hogyan szokták elhelyezni, így a szélvédő betörését követően az értékeket azonnal kiemelték, miközben az alvásból felriadó sértettek részéről hatékony védekezésre, esetleg üldözésre nem kellett számítaniuk. Előfordult, hogy a vádlottak az autópálya túloldalán parkoltak le, majd a szemközti pihenőben törték fel az autókat, így nehezítve meg az üldözésüket.

Nagyobb zsákmányaik között esetenként közel száz gumiabroncs, szerszámgép, kávéfőző és több millió forintnak megfelelő euró készpénz is szerepelt.

A tolvajok többnyire már menekülés közben kivették a készpénzt, míg a személyi és úti okmányokat tartalmazó táskát a parkolóban eldobták, így a túlnyomórészt külföldi sértettek az okmányaikat visszakapva folytatni tudták az útjukat.

A banda tagjai a megszerzett pénzt egymás között elosztották, de

az is előfordult, hogy egymás elől is eltitkolták, ha a lopások során pénzhez jutottak.

A vádlottak a lelepleződés megakadályozása érdekében nemcsak a telefonjaikat, hanem az autóikat is rendszeresen cserélgették.

Az ügyészség a bűnözői csoport különös, többszörös visszaesőnek számító vezetőjét 51 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással és egyedi azonosító jellel visszaéléssel vádolja, ezért vele szemben fegyház-, míg társaival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközélményében.