Nyitókép: Police.hu/YouTube

Még ma rács mögé kerülhet a szombati késelés elkövetője – videó

Infostart
2021. január 20. 11:11
Letartóztatást indítványoz az ügyészség.

Mint arról az Infostart is beszámolt, szombaton dél körül egy Ferenc körúti villamosmegállóban egy társaság szóváltásba keveredett egy férfival, a későbbi sértettel. Ezt követően a társaság egyik tagja, egy 23 éves férfi elővett egy kést és mellkason szúrta a sértettet, életveszélyes sérülést okozva neki, életét az értesített mentők gyorsasága és a szakszerű, kórházi orvosi ellátás mentette csak meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a támadó társait példás gyorsasággal azonosította és egy nappal később elfogta, amely alapján a támadó kiléte is ismertté vált. Ennek hatására a kést használó férfi is feladta magát – idézte föl közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a 23 éves, emberölés bűntettének kísérletével megalapozottan gyanúsított férfi letartóztatására, mivel az ügyészség szerint fennáll mind a szökés-elrejtőzés, mind a bűnismétlés veszélye. A gyanúsított a társai elfogását és személyének azonosítását követően adta fel magát, emellett felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt vált megalapozottan gyanúsíthatóvá az élet elleni bűncselekménnyel.

A kényszerintézkedés kérdésében a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája várhatóan a szerdai napon dönt.