Végre elkapták a betörésfüggő duót

Infostart / MTI
2021. január 16. 12:31
A betörők úgynevezett zárfésűt használva jutottak be a lakásokba - országszerte.

A Békés megyei rendőrök pénteken Budapesten elfogtak két férfit, aki a gyanú szerint országszerte több lakásba tört be - közölték szombaton a police.hu oldalon.

A betörők úgynevezett zárfésűt használva jutottak be a lakásokba. Az ötvenéves budapesti férfi 2020 augusztusa és decembere között a gyanú szerint nyolc helyre tört be, négyre sátoraljaújhelyi társával közösen - írták.

Októberben egy gyulai lakásból vittek el ékszereket, az ottani rendőrök állapították meg, hogy ugyancsak zárfésűvel követtek el betörést több helyszínen, így Debrecenben, Esztergomban, Győrben, Székesfehérváron, Tatán, Várpalotán.

A lakásokból pénz, ékszerek, órák, parfümök tűntek el, volt, ahonnan fényképezőgép is. A kár meghaladja a 10 millió forintot,

ennek egy része megtérül, mert a nyomozók több lopott tárgyat megtaláltak.

A két férfit őrizetbe vették, és vizsgálják, hogy máshol is követtek-e el hasonló módszerrel bűncselekményeket - olvasható a közleményben.