Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

M. Richárd letartóztatását kéri az ügyészség

Infostart
2021. január 4. 17:22
A kecskeméti maffiaperről és a két halálos áldozatot követelő Dózsa György úti balesetről elhíresült férfi pizzériájában tízen mulattak szilveszterkor. A rendőrség drogfogyasztás és a járványügyi szabályok megsértése miatt járt el, az éttermet két hónapra bezárták, M. Richárd letartóztatását indítványozták.

A másodfokú ügyészség a Dózsa György úti balesetben részes egyik sofőr letartóztatását indítványozza. A súlyos balesetben két ember vesztette életét. Az első- és másodfokú ügyészség eddig is azt képviselte, hogy az egyik sofőrt le kell tartóztatni, pár napja ezt az álláspontot erősítő újabb büntetőeljárás indult – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Egy egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége.

Az eljárás másodfokon van folyamatban, az elsőfokú ítélet meghozatalát követően a bíróság megszüntette a gyorshajtó vádlott bűnügyi felügyeletét. A férfi ügyészi fellebbezés alapján ismét kényszerintézkedés hatálya alá került, azonban nem letartóztatását, hanem bűnügyi felügyeletét rendelte el a másodfokú bíróság.

A férfi ellen újabb büntetőeljárás indult, amelyben a megalapozott gyanú szerint

a férfi 2020. december 31-én többféle kábítószert szerzett meg és fogyasztott. A nyomozó hatóság kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Az újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja arra enged következtetni, hogy a vádlott szándékosan és kitartóan semmibe veszi a jogszabályokat, ettől a büntetőeljárás ténye és az enyhébb kényszerintézkedés sem tartja vissza.

A bűnismétlés valós és fokozott veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a bírósághoz, hogy rendelje el a vádlott letartóztatását.

Az ügyben a kényszerintézkedésről a Fővárosi Törvényszék fog határozni.

Az M. Richárdhoz köthető Nyugati téri pizzázóból tíz embert kábítószer birtoklás miatt előállítottak, egyikük M. Richárd volt – értesült az ATV Híradó.

Úgy tudják,

három nő és hét férfi szórakozott a pizzázóban. A rendőrség még szilveszter este kihallgatta őket és a járványügyi szabályok megsértése miatt 60 napra bezáratta az éttermet.

A BRFK megerősítette, hogy szilveszterkor bezárattak egy belvárosi vendéglátóhelyet, és 10 embert előállítottak kábítószer fogyasztása illetve birtoklása miatt.