Nyitókép: Pexels.com

A postás zsebében landoltak a pénzküldemények

Infostart
2020. november 12. 09:40
A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat.

A vádlott 2010-től dolgozott kézbesítőként egy Siófok közeli településen, ahol feladatai közé tartozott az is, hogy az ügyfeleknek átadja készpénzben az utalványokon szereplő összegeket.

A nőnek 2019 januárjában anyagi nehézségei támadtak, ezért elhatározta, hogy a pénzküldeményeket eltulajdonítja oly módon, hogy a címzettek helyett aláírja az utalványokat és azokat így vezeti be a nyilvántartási iratok közé – tájékoztatott az ügyészség.

2019 januárja és májusa között összesen 11 alkalommal tette zsebre a kifizetendő pénzeket, a legkisebb összeg 1950 forint, míg a legnagyobb 48 941 forint volt.

A sikkasztás elkövetési értéke összességében 175 091 forintot tett ki,

amelyből 70 361 forintot a vádlott megtérített, a fennmaradó összegre nézve munkáltatója kártalanította a jogosultakat.

A nő cselekményeit próbára bocsátás hatálya alatt követte el, ezért az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a Siófoki Járásbíróság a korábbi intézkedést szüntesse meg és halmazati büntetésként végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben.