Nyitókép: Police.hu

Olasz graffitis festette be az Erzsébet hidat, jó drága lett az alkotás

Infostart
2020. október 6. 14:58
A Budai Központi Kerületi Bíróság büntetővégzésében 350 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

Egy 24 éves olasz férfi – miután kábítószert, marihuanát szerzett meg, és fogyasztott – január 2-án, a délutáni órákban, az I. kerület, Döbrentei térnél, az Erzsébet híd budai hídfőjének pillérén egy 20 négyzetméteres graffitit készített.

A rendőrök azonnal elfogták, és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy „szokásból” festette össze a hidat, ugyanis amelyik országban járt eddig mindenhol összefestett valamit.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen rongálás vétsége és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat a Budai Központi Kerületi Bíróságon a férfi ellen, aki a cselekményével kilencvenezer forint kárt okozott. A bíróság – tárgyalást mellőzve – a rongálás és a kábítószer birtoklása miatt 350 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, a büntetővégzés jogerőre emelkedett.