Nyitókép: police.hu

Keményen lecsapott a TEK - videó

Infostart / MTI
2020. szeptember 13. 09:43
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt vett őrizetbe a rendőrség három embert, aki prostituáltként dolgoztatott lányokat több megyében - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint egy 26 éves nő és egy 20 éves férfi fiatal lányokat utaztattak, és Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében prostituáltként dolgoztatták őket, emellett az egyik nőt hónapokon keresztül mindszenti lakásukban tartották fogva.

A gyanúsított nő egy szintén mindszenti 34 éves férfival is közreműködött egy nő futtatásában, akit rendszeresen fenyegettek, előfordult, hogy bántalmazták is.

A prostitúcióval megkeresett jövedelmet részben vagy teljes egészében elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket - írta a rendőrség.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársaival együtt péntek délelőtt több helyszínen, egyszerre fogta el a gyanúsítottakat, majd a házkutatásokon a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, bérleti szerződéseket, műszaki cikkeket, készpénzt, illetve személygépkocsikat foglalt le - tették hozzá.

A rendőrség a három gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat.