Nyitókép: police.hu

Örökre fegyházba küldené az ügyészség az erőszakos férfit

Infostart
2020. szeptember 8. 15:22
Visszaeső voltára tekintettel tényleges életfogytiglani büntetést kér vádiratában a Fővárosi Főügyészség arra a 39 éves férfira, aki januárban nyakon szúrta volt élettársát a XI. kerületben.

Korábbi emberölési kísérlet miatt fegyházbüntés alóli feltételes szabadon bocsátása alatt szúrta nyakon volt élettársát Budapesten egy férfi tavaly decemberben, életveszélyes sérüléseket okozva, ezért tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést indítványoz vádiratában az ügyészség - derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

A vádirat szerint egy harminckilenc éves férfi 2019 decemberében odaköltözött barátnőjéhez, a későbbi sértetthez, azonban kapcsolatuk hamar megromlott és a nő megkérte, hogy költözzön el. A férfi csak úgy volt hajlandó elköltözni, hogy az nem végleges. A nő néhány óra múlva közölte a férfival, hogy nem várja vissza, majd 2020. január 3-án, az esti órában zárat cseréltetett a lakásán, amikor a vádlott megjelent és erőszakosan kezdett viselkedni.

A nő telefonon hívni akarta a rendőrséget, a férfi azonban összetörte a készüléket, majd késsel bántalmazta a sértettet. A nő ennek következtében életveszélyes sérülést szenvedett, a szomszédok hívtak hozzá mentőt, a mentőszolgálat szakszerű ellátásban részesítette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói és bevetési egysége fél órán belül elfogták a támadót, akiről kiderült, hogy egy korábbi emberölés kísérlete miatt kiszabott fegyházbüntetéséből volt feltételes szabadságon.

A Fővárosi Főügyészség a férfi előéletére figyelemmel különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Emellett halmazati büntetésként indítványozta, hogy a bíróság ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Az ügyészség ugyanis nem lát lehetőséget arra a férfi előélete miatt, hogy a vádlott a büntetésből feltételes szabadságra legyen majd bocsátható, ezért indítványozta, hogy a bíróság zárja ki ennek lehetőségét. A vádlott letartóztatásban van. .