Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

Két országban is gyilkolhatott - videó

Infostart
2020. szeptember 4. 13:46
D. Csaba soha nem szabadulhat a börtönből. Mindkét alkalommal pisztolyt használhatott.

Magyarországon és Hollandiában is ölhetett az a férfi, aki ellen most a Fővárosi Főügyészség emelt vádat, életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozva ellene.

A vádirat lényege szerint a vádlott, egy 39 éves, szerb-magyar állampolgár férfi 2018 júliusában Amszterdamba utazott, ahol parókában terepszemlét tartott egy kávézóban, ahova az a horvát férfi járt, akit a vádlott meg kívánt ölni. A parókás férfi, immár paróka nélkül később visszatért, a horvát férfit tarkón lőtte, majd távozott.

Két hónappal később egy magyar kábítószer-kereskedőt akart likvidálni, akivel találkozót is megbeszélt a XV. kerületbe, a Szilas-pataktól nem messze. A találkozón a vádlott elterelte a sértett figyelmét azzal, hogy kábítószernek látszó, valójában cukorpótlót tartalmazó csomagokat adott át megvizsgálásra, majd lőfegyverrel fejbe lőtte áldozatát. A támadó a holttestet a patak medrébe húzta. A vádlott a rejtőzködéshez hamis papírokat használt.

2019 márciusában a cseh rendőrség fogta el.