Nyitókép: Pexels

Rendszeresen mérgezte az idős házaspárt

Infostart
2020. július 27. 14:47
Többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozták a férfi letartóztatását.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított az azóta már letartóztatásban lévő élettársával egy 85 éves házaspár bizalmába férkőzött, bejáratos lett otthonukba, ahol rendszeresen nyugtató hatású gyógyszereket juttattak a nyugdíjasok szervezetébe, azok tudta nélkül, részint szeszes italba keverve.

A gyógyszerek hatására a sértettek február 23-án magatehetetlen állapotba kerültek, őket kórházba szállították, azonban

a férfi a kórházi kezelés ellenére elhunyt.

A bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel –

tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés

– tartani lehet attól, hogy a gyanúsított megszökne, vagy elrejtőzne, továbbá fennáll a tanúk befolyásolásának, és a bűnismétlésnek a veszélye is, ezért a Fejér Megyei Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását.