Nyitókép: ismeretlen

20 évig ült kettős gyilkosságért, most újra embert ölt egy zalaegerszegi férfi

Infostart / MTI
2020. július 14. 16:13
Most tényleges életfogytiglant kapott az 51 éves férfi. Az ítélet nem jogerős, a védő fellebbezett.

Élettársának különös kegyetlenséggel végrehajtott megöléséért - mint erőszakos, többszörös visszaesőt - tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden első fokon egy férfit, aki 1997-ben kettős emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, de ebből 20 év után feltételesen szabadulhatott.

A bíróság vádirattal megegyező megállapítása szerint az 51 éves férfi 2018 januárjában ismerkedett meg a zalaegerszegi hajléktalanszállón későbbi áldozatával, akivel élettársként tekintettek egymásra. Italozó életmódot folytattak, ha tehették, az éjszakákat a szabadban, a zalaegerszegi parkerdőben töltötték.

Tavaly júniusban egy szintén hajléktalan férfival hármasban italoztak a városban. Amikor az éjszakai szállásuk felé, a parkerdőbe indultak, a nő annyira ittas volt, hogy nehezen tudott lépkedni, ezért a vádlott ütni kezdte. Az asszony a fűre dőlt, emiatt élettársa még indulatosabb lett, többször is álkapcson rúgta és megtaposta a nőt. A parkerdőben egy padnál tovább italoztak, majd sötétedés után elindultak az alvóhelyük felé, de a botladozva lépegető nő ismét elfeküdt a földön. A társa emiatt újra bántalmazta, majd elvonszolta a közeli ivókúthoz, ahol vizet engedett a nő fejére.

Az asszony teljesen nem tért magához, ezért a férfi tovább ütlegelte, rugdosta és taposta földön fekvő áldozatát, a velük lévő férfi emiatt segítségért indult. Miután kettesben maradtak, a brutális bántalmazás tovább folytatódott, végül a vádlott megfojtotta a nőt.

Az időközben segítség nélkül visszatért férfinak a vádlott azt mondta, élettársa elaludt, ezért lefeküdtek, másnap hajnalban pedig együtt indultak el kéregetni és italt szerezni. A földön hagyott holttestre járókelők találtak rá. A szakértői vizsgálat csaknem száz külsérelmi nyomot és belső sérüléseket talált - ezek közül több önmagában is életveszélyes volt -, a nő halálát végül a fojtogatás okozta.

A férfi még 1997-ben különös kegyetlenséggel megölte az apját és annak élettársát, az ezért rá kiszabott életfogytig tartó büntetésből 20 év után, 2017-ben feltételesen szabadult. A férfi a keddi tárgyaláson - ahogy a korábbi esetekben is - többször keveredett ellentmondásba saját korábbi, a történtekről és a társaságában lévő emberekről szóló kijelentéseivel. A bírósági eljárás során végig tagadta a gyilkosságot, csak annyit volt hajlandó bevallani, hogy többször is bántalmazta élettársát, de másokra hárította a felelősséget még az ennek ellentmondóan valló tanúkkal történt szembesítéskor is.

Az erőszakos, többszörös visszaesőnek minősített férfi és a védője fellebbezést jelentett be a fegyházban letöltendő, tényleges életfogytig tartó büntetést kiszabó ítélet ellen.