Nyitókép: Pexels

Kétszázzal száguldott a Balatonnál, hárman kirepültek az autóból

Infostart
2020. július 9. 15:54
Maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a sofőr ellen.

A 20 éves fiatal 2019. február 19-én személygépkocsijával a megengedett 70 km/óra helyett 200 km/óra sebességgel közlekedett Papkeszi felől Balatonakarattya irányába. A sofőr és a mellette ülő használta a biztonsági övet, míg a hátul helyet foglaló három utas a biztonsági övek meghibásodása miatt nem tudta magát bekötni.

A vezető egy jobbra ívelő útkanyarban is mintegy 150 km/órás sebességgel hajtott, amikor megcsúszott, áttért a bal oldali forgalmi sávba, majd a szalagkorlátot átszakítva a saját tengelye körül többször megpördült, végül a tetejére borulva a baloldali vízelvezető árokban állt meg.

A jármű hátsó utasai, akik a jármű hibája miatt nem voltak bekötve, a baleset során kirepültek a személygépkocsiból. Mindhárman súlyos sérüléseket szenvedtek, ezen túl egyikük sérülése maradandó fogyatékossággal és súlyos egészségromlással, egy másik utas sérülése pedig súlyos egészségromlással járt.

A gépkocsi elöl ülő utasa, aki tudta használni a biztonsági övet, nyolc napon belül gyógyuló horzsolásos, zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A baleset okozójával szemben az ügyészség végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására és a járművezetéstől történő eltiltására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.