Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Szigorított a bíróság, életfogytig rács mögött marad az óbudai óvónőgyilkos

Infostart
2020. június 29. 10:06
Első fokon 20 évre ítélték a férfit, ezt változtatta meg döntésével az ítélőtábla.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint a Fővárosi Ítélőtábla 2020. június 26-án kihirdetett jogerős ítéletével – helyt adva a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványának – megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben hozott elsőfokú döntését.

Az új ítlet a korábbi 20 év fegyházbüntetés helyett életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta azt a jelenleg 69 éves elkövetőt, aki 2018. november 21-én előre kitervelten több lövéssel végzett ki egy óbudai óvónőt.

Hozzátették:

a másodfokú bíróság döntése értelmében az elkövető 25 év elteltével, 92 évesen kerülhet legkorábban feltételes szabadságra.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a korábbi törvényszéki közlemény szerint a vádlott viszonya - feleségének halálát követően - megromlott kisebbik lánya élettársával, majd később saját lányával is. A tanúvallomások és a személyes meghallgatás alapján kitűnt, hogy a vádlott erősen autokratikus személyiség, aki "ellentmondást nem tűrve irányította családja életét". Lánya élettársát méltatlannak tartotta ahhoz, hogy bekerüljön a családjukba, majd mikor lánya - követve élettársát - elköltözött, úgy érezte, hogy elvették tőle. Mindezért lánya élettársának anyját - a későbbi sértettet - hibáztatta.

A vádlott 2018 novemberének egyik napján, a hajnali órákban magához vette sportlövőként engedéllyel tartott maroklőfegyverét, majd gépkocsijával ahhoz a családi házhoz hajtott, ahol akkor már lánya, annak élettársa és élettársának anyja is lakott.

Később a ház előtti útszakaszon lőfegyverével négy célzott lövést adott le lánya élettársának anyjára, a munkába induló sértettre, akit olyan súlyosan megsebesített, hogy életét vesztette. A vádlott elmenekült a helyszínről, majd az autóban öngyilkossági szándékkal inzulint és morfiumot adott be magának, a rendőrök azonban elfogták és kórházba szállíttatták.

A korábbi, enyhébb ítélet indoklásakor a bíróság éppen a vádlott életkorára tekintettel nem ítélte a férfi életfogytiglanra.