Nyitókép: police.hu

Nem úszta meg a visszaeső rendszámforgató sofőr

Infostart
2020. június 15. 13:48
Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség a 2019 nyarán másodjára is megcsípett, rendszámmal trükköző kamionsofőrre.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy szlovák állampolgárságú magyar férfi ellen, aki tehergépkocsijával úgy közlekedett, hogy annak rendszámtábláját egy motoros szerkezettel be tudta fordítani, a menetíró készülékben pedig veje gépjárművezetői kártyáját használta - írta közleményében az ügyészség.

A vádlott 2019. június 14-én hajnalban indult Budapestről Salgótarjánba a cége tulajdonában lévő nyergesvonatóból, és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló szerelvényt vezetve. Gyál térségében és Hatvan mellett is úgy közlekedett, hogy jármű első rendszámtábláját eltüntette. A nyergesvonató sofőrfülkéjéből gombnyomással lehetett vezérelni azt a kínai gyártmányú szerkezetet, amely a jármű elején lévő, rendszámot rögzítő kerethez kapcsolt, a rendszámtábla tartóba beépített kisméretű elektromos motorral működő forgatószerkezetet működtette. A sofőr így a nyergesvontatón elől lévő szlovák forgalmi rendszámot eltüntetve használta a magyar utakat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai azonban az útvonalon kiépített kamerarendszeren keresztül kiszúrták a csalást, ezért a vádlottat Salgótarjánban az ipari parknál ellenőrizték. Az ellenőrzés során a férfi az eljáró pénzügyőröknek bemutatta a rendszámtartó keretbe épített szerkezetet.

Az is kiderült, hogy a vádlott azért, hogy a gépjárművezetési idejét növelni tudja, a nyergesvontatóban lévő menetíró készülékbe a sajátja helyett a veje által korábban nála felejtett gépjárművezetői kártyát tette be, majd az ellenőrzés során ezt a kártyát adta át az eljáró pénzügyőröknek, a napi vezetési és pihenőidejéről kiállított irattal együtt.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a vádlottal szemben egyedi azonosító jel meghamisítása és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járásbíróság előtt. Mivel már korábban is indult az elkövető ellen eljárás ugyancsak egyedi azonosító jel meghamisítása miatt, az ügyészség halmazati büntetésként felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, továbbá a rendszámtábla tartó és a hozzá csatolt adapter egység elkobzását is indítványozta.