Nyitókép: Pexels

Százmilliókkal húztak le egy budapesti kulturális intézményt

Infostart
2020. június 12. 10:42
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség két rendbeli, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és két rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy erdélyi származású, 48 éves magyar állampolgárságú férfival szemben.

A vádirat szerint a férfi még 2016. nyarán a nyomozásban ismeretlenül maradt bűntársaival 360 millió forintot csalt ki egy Budapest, VI. kerületi kulturális intézménytől, valamint mintegy 115 millió forintot próbált ugyancsak csalással megszerezni egy budapesti IX. kerületi székhelyű állami hivataltól is, azonban ez utóbbi időben észlelte az elkövetők megtévesztési szándékát, így fizetést egyáltalán nem teljesített, és az ügyben azonnal feljelentést tett.

A csalásban az ügy vádlottjának a szerepe az volt, hogy az ismeretlen megbízói kérésére az egyik szolnoki postahivatalban olyan valótlan tartalmú ajánlott postai küldeményeket adott fel a sértetteknek, melyben a sértetteknek szolgáltatást nyújtó két magyar cég úgy nyilatkozik, hogy a bankszámlaszámaik megváltoztak és a korábbi számlaszámaik helyett a bejelentéstől kezdve egy újabb számlaszámra kérik az átutalásokat.

Ez a bankszámlaszám ugyanakkor a bűncselekmény elkövetői által egy román cég nevében nyitott számla volt, amelyre

az ily módon megtévesztett kulturális intézmény a 360 millió forintot át is utalta.

A számláról a vádlott ismeretlen társai mintegy 6 millió forintnak megfelelő eurót még tovább tudtak utalni, azonban a teljes összeget megszerezni már nem tudták, mert az időközben a bűncselekményt észlelő, megtévesztett kulturális intézmény és a kifizetés valódi jogosultja feljelentésére a számlavezető bank a számlát zárolta, így a csalási kár túlnyomó része megtérült – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vádlott cselekménye – a halmazati szabályokra figyelemmel – 2-12 év szabadságvesztéssel büntethető, míg a további, egyelőre ismeretlen társai ellen azonosításuk és elszámoltatásuk érdekében a nyomozás tovább folytatódik.