Nyitókép: police.hu

Fegyverrel hurcolta el volt élettársát - a TEK ment érte

Infostart
2020. május 27. 09:17
Szerencsésen kiszabadult az ágyából éjszaka elhurcolt 24 éves nyírmihálydi nő.

Fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett, és magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást V. M. 35 éves nyírábrányi lakos ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya - adta hírül a police.hu. A férfit a Terrorelhárítási Központ emberi fogták el Turán, miután a szabolcsi nyomozók kiderítették, ő gyanúsítható egy 24 éves nyírmihálydi nő - a korábbi élettársa - elrablásával.

A nő anyja május 17-én hajnalban tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy egy maszkos férfi - akinek vélhetően fegyvere is volt - rájuk tört éjjel a házban és tiltakozása ellenére magával vitte a 24 éves lányát. A nő hiába ellenkezett, a férfi kirángatta az ágyából és a házból, ezután egy autóba tuszkolta és elhajtott. A nyomozók a bejelentés után haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, amelynek eredményeképpen rövid időn belül megállapították, hogy a nőt korábbi élettársa vihette magával.

A szabolcsi rendőrök - mivel felmerült, hogy az elkövetőnek fegyvere van – az elfogáshoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét kérték, akik a feltételezett elkövetőt 2020. május 25-én Turán elfogták. A férfit a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.

A rendőrök az akarata ellenére elhurcolt nőt is megtalálták Turán, majd őt sértetlenül hazavitték. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását.