Nyitókép: police.hu

Elfogták a Deák téri kettős késelés elkövetőjét

Infostart
2020. május 22. 11:34
Péntek hajnalban egy társaság összeverekedett a budapesti téren.

Ahogy az Infostart is megírta, hajnali 3 óra után értesítették a rendőrséget, hogy a Deák Ferenc téren tömegverekedés volt, és többeket megkéseltek. A rendőrök a helyszínen két embert találtak az úttesten, súlyos szúrt sebesülésekkel. Mindketten a helyszínen meghaltak. Az esettel kapcsolatban a járőrök hat embert állítottak elő az V. kerületi rendőrkapitányságra.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást, és belejentette, hogy elfogta a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Kora délután sajtótájékoztatón számolnak be a részletekről.

Közben a Blikk egy szemtanú beszámolója alapján azt írta, a kiérkező rendőrök próbálták újraéleszteni a két áldozatot, ám hiába tettek meg mindent, nem lehetett rajtuk segíteni. Róluk egyelőre annyit lehet tudni, hogy szintén fiatalok, egyikük még nem is nagykorú. A Bors információi szerint egy 16 és egy 21 éves fiatal az áldozat.

A helyszínen egyébként nagyon sok a térfigyelő kamera, amelyek rögzítették a gyilkosság minden mozzanatát.

Forrás: police.hu