Nem szolgálták ki a nyugdíjasok idősávjában, ezért ütött – itt a videó róla

Infostart
2020. április 7. 14:11
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a 30 éves újpesti hajléktalant, 90 nap elzárást kapott.

A bűncselekmény még március 29-én, vasárnap 10 óra 30 perckor történt, amikor a férfi az előző nap éjféltől bevezetett, a 65 év felettiek délelőtt 9 óra és 12 óra közötti élelmiszerbolt-látogatási idősávját megszegve sört, valamint chipset próbált vásárolni egy újpesti kisboltban.

A bolt eladója figyelmezette a férfit, hogy délelőtt 9 és 12 óra között nem vásárolhat, de ő ennek ellenére a kiválasztott termékeket levette a polcokról, majd fizetni próbált, de a pénz elfogadását a bolti eladó megtagadta, mire a férfi szitkozódni kezdett.

Ezt hallotta meg egy boltba belépő időskorú vásárló, aki kérdőre vonta a vádlottat, mire ő a nyugdíjas férfit három alkalommal tenyérrel arcul ütötte, és közben a polcokról több terméket a földre sodort. Ekkor az eladó a megtámadott vásárlója segítségére sietetett, mire a vádlott a nőt is egyszer arcul ütötte, aki ettől az egyik polcnak esett.

A magáról megfeledkező férfit a többi vásárló fogta le, és vitte ki az üzletből.

A kerületi bíróság a büntetett előéletű vádlottat 90 nap elzárásra ítélte – az ítélet jogerős és végrehajtható.