eur:
395.77
usd:
372.02
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Szamurájkarddal vagdalkozott egy férfi egy pápai hajléktalanszállón

Az ágya alatt tartotta a 68 centis pengéjű kardot a vádlott, és használta is.

A Pápai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a helyi hajléktalanszállón szamurájkarddal vágta meg ismerőse kezét.

Az ügyészség honlapján az olvasható, hogy a vádirat szerint tavaly december elején elején az elkövető a városban működő hajléktalanszállás lakójaként éppen a szobában volt, amikor késő délután a szomszédos konyhából hallatszó kiabálásra figyelt fel, ahol a sértett és egy másik férfi tartózkodott.

A vádlott ezért bement a konyhába, ahol a közte és a sértett között nézeteltérés alakult ki. A férfi ekkor visszament a szobába, magához vett egy, az ágya alatt tartott hatvannyolc centiméter pengéjű szamurájkardot, majd azzal

a szándékkal, hogy a sértett kezére „rácsapjon egyet”, visszament a konyhába.

A sértett férfi a mosogató mellett állt, amikor a vádlott mellé lépett, és megvágta a sértett kezét, majd kiment a helyiségből.

A sértett a vágás következtében nyolc napon túl gyógyuló metszett sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és abban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az elkövetővel szemben.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×