Nyomkövetővel a lábán csépelte haragosait az őrizetes

Infostart
2020. március 2. 17:42
Két társával együtt bíróság elé állították a 23 éves férfit, aki pár nappal ezelőtt Hatvan belvárosában a köznyugalom megzavarására alkalmas, erőszakos bűncselekményt követett el.

A Hatvani Járási Ügyészség tájékoztatás szerint a visszaeső vádlottat a bíróság tavaly márciusban ítélte 2 év 2 hónap szabadságvesztésre lopás vétsége miatt. A fogvatartott a börtönben végrehajtott büntetéséből – annak letöltése előtt – reintegrációs őrizetbe került, melyet az illetékes büntetés-végrehajtási bíró döntésének megfelelően a hatvani lakásán foganatosítottak. A jogszabály előírása szerint a reintegrációs őrizet végrehajtását az elítélt lábára erősített elektronikus eszközzel kísérték figyelemmel, ami lehetővé tette, hogy a terhelt a Hatvani Rendőrkapitánysággal szemközti panellakását időlegesen elhagyja, és a társasház közvetlen környezetében az utcán tartózkodjon.

Február 13-án, kora délután a férfi – élve a lehetőséggel – az utcán ácsorgott a több emeletes épület előtt, amikor meglátta, hogy régi haragosa éppen távozik a rendőrségről. Ekkor szitkozódva utána futott, majd amikor utolérte, összeverekedett vele. A gyanúsítottak támadó állásban álltak egymással szemben, mikor a helyszínre érkezett harmadik társuk, egy 18 éves fiatal, akit kevéssel ez előtt bocsájtottak el ideiglenesen a javítóintézetből.

A három személy kölcsönösen ütlegelte egymást az utcán mindaddig, amíg oda nem szaladt hozzájuk egy nő, aki egy seprűvel felszerelkezve próbálta meg szétválasztani őket.

Ez rövid időre sikerült is neki, ám a lábán nyomkövetőt viselő vádlott hamarosan újra összeakaszkodott a haragosával azért, mert az a nemi szervét mutogatta az utca túloldaláról. A bűncselekmény elkövetésének a kiérkező rendőrök vetettek azután véget.

Az eseményeket rögzítette a rendőrkapitányság épületére szerelt biztonsági kamera, melynek felvételeit a nyomozó hatóság közvetlenül fel tudta használni a bizonyítás során.

A Hatvani Járási Ügyészség csoportos garázdaság bűntettével vádolta a három elkövetőt, akiket soron kívül bíróság elé állított. A tárgyaláson az egri börtönbe addigra visszaszállított elsőrendű terheltet távmeghallgatás keretében nyilatkoztatta a Hatvani Járásbíróság. A bíróság az elsőrendű vádlottal szemben végrehajtandó, a másodrendű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki, míg a harmadrendű vádlottat 180 óra közérdekű munkára ítélte. Az ítélet csak ez utóbbi terhelt vonatkozásában jogerős.