Kiderült, hogyan sikerült azonosítani a kettős gyilkosság elkövetőjét

Infostart
2020. február 21. 09:47
A Makón és Csongrád megye területén élet- és vagyonelleni, erőszakos bűncselekményeket elkövetők ujjlenyomatainak tüzetes átvizsgálása során sikerült azonosítani a 15 évvel ezelőtti, makói kettős gyilkosság elkövetőjét - mondta a rendőrség főosztályvezetője.

Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője elmondta: a 2004. november 16-án, Makón elkövetett kettős emberölés elkövetésével gyanúsított férfit a daktiloszkópiai vélemény alapján fogták el, és

bár megtagadta a vallomást, a szakértői intézet megerősítette, hogy a helyszínen talált genetikai nyomok egyeznek.

Hozzátette: mivel a gyanúsítottnak korábban csak az ujjlenyomat-töredékét rögzítették, az nem volt alkalmas a gépi azonosításra, 2004-ben ezért nem sikerült beazonosítani. Most azonban az ujjlenyomatokat vizuálisan ellenőrizték, és így jutottak el az elkövetőhöz. Több száz ujjlenyomatot ellenőriztek