Nyitókép: Pixabay.com

A jeges Dunába lökte jegyesét a 15 éves fiú, és ez még nem minden

Infostart
2020. február 20. 16:26
A Fővárosi Főügyészség szerelemféltésből elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a vádlott, a cselekmény idején 15 éves fiú jegyben járt egy lánnyal, a sértettel. A viszonyuk megromlott, a fiú a lányt többször bántalmazta, majd 2018. március 3-án a IX. kerületben, a Duna ráckevei-soroksári ágának partjára hívta sétálni. A pár

a fiú féltékenysége miatt összeveszett, a vádlott megütötte, majd több mint 4 méter magasról a fagyos folyóba lökte a sértettet.

A lány kimászott, a fiú azonban ezt követően is bántalmazta, méghozzá olyan brutalitással, hogy a lány életveszélyes állapotba került.

A Fővárosi Főügyészség a fiatalkorúval szemben emberölés bűntettének kísérlete, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés, illetve annak kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék, mint a fiatalkorúak bírósága előtt. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat letöltendő börtönbüntetésére.

A terhelt jelen ügyben, ügyészi indítvány alapján letartóztatásba került, majd később – az ügyészi indítványtól eltérően – a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el.

A vádlott 2019. augusztus 8-án

a bűnügyi felügyeletből megszökött, levágta magáról a nyomkövető eszközt, és a megalapozott gyanú szerint az újabb barátnőjét és annak édesanyját késsel bántalmazta.

Emiatt a fiatalkorú ellen újabb eljárás indult, amelyben ügyészi indítványra letartóztatták, jelenleg is a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt áll.