eur:
394.09
usd:
364.86
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Forrás: Tisza-tavi Sporthorgász Kft.

Állatkínzó rapsicot fogtak a Tisza-tavon

Szinte a létező összes tiltásra magasról tett egy tiszafüredi orvhorgász.

Egy rutinellenőrzés során szúrta ki a halőr, hogy a látszólag szabálykövető horgász három folyami harcsát is "elfelejtett" beírni a fogási naplóba, ráadásul tiltott eszközzel horgászik - adta hírül a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. A február elsején ellenőrzött tiszafüredi horgász a vizsgálat kezdetén még készségesen felmutatta az aznapra érvényes állami horgászjegyét és területi jegyét, később viszont, alaposabban átnézve a csónakot előkerült egy zsák, belőle pedig a harcsák.

A horgászbotot kitekertetve pedig az is kiderült, hogy célzottan külső akadásra törekedett az elkövető, ugyanis a gumihal fölé – a főzsinórba – fixen be volt kötve egy háromágú horog, amely meg is volt nyitva kicsit, hogy még könnyebben akadjon.

A halőr mind az eszközöket, mind a halakat elkobozta. És bejelentette azt is, hogy többek között tiltott módon történő halfogás miatt eljárást kezdeményez ellene. Ezen túlmenően gereblyézés bűncselekményének gyanúja miatt a kikötőbe visszakísérte a tiszafüredi férfit. Mire megérkeztek a kikötőbe, már a Kiskörei Vízirendészet munkatársai is megérkeztek, majd a bizonyíték rögzítése után előállították a férfit a kiskörei kapitányságon.

Végül nemcsak a tiltott eszközzel történő halfogásért, a külső akadással fogott hal megtartásáért, a fogási napló elmulasztott vezetéséért, a tilalmi időszakában megtartott halért, a hallopásért, az orvhalászat bűncselekményért indítottak eljárást a férfi ellen, hanem ittas vezetésért és a csónak kötelező tartozékainak hiányáért is.

A Tisza-tó és a környező folyószakasz horgászvizeit kezelő cég pedig azt is közölte, hogy a horgász az eljárások végeredményétől függően arra is számíthat, hogy a Tisza-tavi területi jegy váltásától öt évre eltiltják.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×