Nyitókép: beol.hu

Emlékszik még Szathmáry Nikolettre? – most rá emlékeztek

Infostart
2020. január 15. 20:17
A hétéves kislányt 22 évvel ezelőtt gyilkolták meg Gyulán, az elkövetőt azóta sem találja a rendőrség.

Sétával emlékeztek Szathmáry Nikolett eltűnésének huszonkettedik évfordulójára kedden Gyulán. Az emlékezők ezúttal is ugyanazt az utat járták végig, amit a kislány is megtett eltűnése előtt, 1998. január 14-én – írja a beol.hu.

Huszonkét esztendeje a hét és fél éves Szathmáry Nikolett néptáncóráról hazafelé tartva tűnt el. A kislány földi maradványait három évvel később nádvágók találták meg a Csabai út mellett egy zsákba rejtve; a gyermek gyilkosság áldozata lett.

Édesanyja azért szervezte meg az emléksétát, hogy amit a gyermekével tettek, ne merüljön feledésbe. Tud arról, hogy néha érkeznek bejelentések a rendőrségre Niki eltűnésével kapcsolatban, egyelőre azonban nem fogalmazódott meg olyan információ, amely közelebb vinne az elkövető kézre kerítéséhez. Néhány éve felmerült, hogy a tettes börtönben ült, és ott meg is halt.

A Szathmáry Nikolett halálának ügyében elrendelt nyomozást a rendőrség felfüggesztette, de a hárommillió forintos díjkitűzés változatlanul érvényben van. A nyomozók minden, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható bejelentést,információt, értesülést, amelyet még nem vizsgáltak, ma is soron kívül ellenőriznek és indokolt esetben a nyomozás folytatásáról döntenek.