Nyitókép: ismeretlen

A börtönben sem javult meg a telefonos csaló

Infostart
2020. január 13. 19:22
Annyira elkeseredetten nyerni akarnak a magyarok, hogy fizetnének is a nyereményekért. Ezt még a börtönben ülve is igyekezett kihasználni egy megrögzött csaló, több mint kétmillió forinttal húzva le a hiszékenyeket.

A Körmendi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a jogerős szabadságvesztését töltő férfi ellen, aki távközlési cégek munkatársának adta ki magát, és országszerte tizenhárom sértettet tévesztett meg valótlan telefonhívásokkal, 2017 októberétől 2018 januárjának végéig - adta hírül az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott saját, valamint mások nevén nyilvántartott SIM kártyák felhasználásával felhívta a sértetteket, akiknek azt állította, hogy kisorsolták őket egy nyereményjátékon. A nyeremény kiutalásáért pedig pénz kért, vagy esetenként telefonszámok feltöltését szabta feltételül.

Az ügyészség szerint az egyes esetekben a sértettek 50 ezer forinttól 325 ezer forintig terjedő összeget utaltak illetve adtak fel pénzküldő szolgáltatáson keresztül, valamint alkalmanként 15.000 forinttal töltötték fel a vádlott által megjelölt telefonszámokat.

A vádlott összesen több, mint két millió forint kárt okozott a csalárd telefonhívásokkal.

A csalások kivitelezésében a vádlott két társa segédkezett, akik tisztában voltak azzal, hogy az utalásokat intéző vádlott börtönben van, ezért nem juthatott legális jövedelemként a rendszeresen érkező összegekhez.

A Körmendi Járási Ügyészség a többszörös visszaeső vádlottal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés, míg az elkövetéshez segítséget nyújtó társaival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.