Nyitókép: police.hu

A rendőröket is megdöbbentette ez a brutalitás

Infostart
2020. január 11. 10:19
Útonálló gyerekeket kaptak el Pest megyében.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2020. január 8-án dél körül egy vásárlásból hazafelé tartó 69 éves tápióbicskei asszony kerékpárjának kosarából lopta ki két, akkor még ismeretlen fiatal fiú a táskát, amelyben dohánytermék, valamint bankkártyát és pénzt tartalmazó tárca volt - olvasható a rendőrségi portálon.

Még ugyanezen a napon késő este a szőlősnyaralói állomás közelében egy 67 éves sülysápi férfit megtámadta két, akkor még ismeretlen fiatal fiú.

Hátba rúgták, majd a földre eső sértett alól kiráncigálták a táskáját és elszaladtak.

A helyszín közelében később meglettek az iratok, egy kukából pedig előkerült a sértett elemlámpája és mobiltelefonja.

A nagykátai rendőrök rövid idő alatt azonosították a támadókat, a 14 illetve 12 éves fiúkkal szemben rablás bűntettének, valamint lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyásuk mellett - indult eljárás.