Letartóztatták az oroszlányi emberölés gyanúsítottját

Infostart
2020. január 3. 11:09
December 31-én fedezték fel egy nő holttestét egy lakásban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. december 31-én 8 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy oroszlányi lakásban egy női holttestet találtak. A helyszínen megállapították, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta.

A nyomozók azonnal megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását. Az adatgyűjtésnek és a közterületen kihelyezett kamerák jó minőségű felvételeinek köszönhetően a rendőröknek három napon belül sikerült azonosítani a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Az 55 éves férfit 2020. január 2-án elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte a rendőrség.

K-K. Lászlót a rendőrség őrizetbe vette, kezdeményezték a letartóztatását, ami péntek délután meg is történt. A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája egy hónap időtartamra rendelte el, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a kihallgatandó tanúkat jogellenesen befolyásolná, tárgyi bizonyítási eszközt semmisítene meg, vagy elrejtene el.