Leütötte, megkötözte és kirabolta a hotel portását, de édesanyját sem kímélte

Infostart
2019. december 30. 18:21
Vádat emeltek azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki a szobájába hívta, majd megtámadta az egyik egri hotel éjszakai portását azért, hogy a bevételt megszerezze.

A vádirat szerint az elkövető az elmúlt év novemberében vett ki egy szállodaszobát, majd odacsalta a recepcióst azzal, hogy az – általa előzőleg szándékosan – elrontott WC-tartályt megjavíttassa. A terve az volt, hogy amíg a recepciós elhárítja a hibát, addig a portán lévő kasszából megszerzi a hotel bevételét. A recepciós a férfi hívására felment a szobába, ahol azonban közölte, hogy a hibát nem tudja megjavítani. Ekkor a vádlott megtámadta a férfit, a földre vitte, majd

ököllel fejen ütötte, amitől a sértett rövid időre az eszméletét is elvesztette.

Ezalatt a vádlott megkötözte a portást, és a pulóverét is a fejére húzta. Amikor a sértett magához tért, a férfi levezette a recepcióra, majd a kassza kulcsát megszerezve, abból 42 ezer forint készpénzt elvett, és a helyszínről távozott. A portás a bántalmazás során agyrázkódást, zúzódásos, bevérzéses sérüléseket, továbbá 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett el – számolt be az ügyészség.

A vádlott még ugyanezen az éjszakán, az egyik egri benzinkútról, egy nyitva lévő, járó motorral pár percre hátrahagyott autó volánja mögé is beült, és azt jogtalanul használva a város másik végéig hajtott. Itt magához vette az autóban talált készpénzt és sportfelszerelést, közel 120 ezer forint értékben, továbbá a sértett jogosítványát és forgalmi engedélyét, majd a járművet az út szélén hagyva távozott.

A vádirat tartalmazza továbbá azt is, hogy a férfi még

korábban a saját édesanyját is meglopta

oly módon, hogy a kulcsával bement annak házába, és onnan műszaki cikkeket, valamint egy kerékpárt tulajdonított el, közel 300 ezer forint összértékben.

Az Egri Járási Ügyészség a különös visszaeső vádlottal szemben rablás, személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés, és jármű önkényes elvételének bűntette, továbbá lopás minősített esetei miatt emelt vádat. Az ügyészség – halmazati büntetésül – börtönbüntetés kiszabására, valamint közügyektől eltiltásra tett indítványt.