Nyitókép: ügyészség

Ördögnek nézte és brutálisan bántalmazta barátnőjét - szörnyű részletek

Infostart
2019. december 5. 10:30
Sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy büntetett előéletű, 27 éves férfi ellen, aki durván bántalmazta, majd meztelenül kizárta a lakhelyükből élettársát - közölte Horváth Szilárd főügyész.

A vádlott és a fiatal sértett 2018 októberében ismerkedtek meg. A kapcsolatuk hamar komolyra fordult, így a nő korábbi életét – egyetemi tanulmányait, munkáját - feladva 2019 áprilisában végleg a férfihoz költözött Kaposvár külterületére a vádlott által épített, félig földbe vájt komfort nélküli helyiségbe - olvasható a közleményben.

A férfi munkát nem vállalt, hanem a nő spórolt pénzéből éltek. Együttélésük alatt a vádlott rendszeresen kábítószert fogyasztott, de a sértett felnézett rá, utasításait elfogadta.

A vádlott 2019 májusában az ágyban fekvő sértettel váratlanul közölte, hogy

ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal.

A férfi a nő kezeit összekötötte, test szerte ütötte, cigaretta csikket nyomott el a combján, majd az összevert ruhátlan sértettet a hajnali órákban kihúzta az épület elé, ahol többször megrúgta és a megkötözött nőt a sorsára hagyta.

A sértett ezt követően napokig bujkált hiányos öltözetben a környező erdőkben,

végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget.

A vádlott nem csak 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott a fiatal nőnek, a sértettet a történtek lelkileg is megviselték, hetekig kórházban ápolták pszichés állapota miatt.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott.