Nyitókép: MTI Fotó: Mészáros János

Kiengedhetik a börtönből Bróker Marcsiként emlegetett D. Sándornét

Infostart
2019. december 4. 08:37
Az ügyet tárgyaló Szolnoki Törvényszék azt írta a Népszavának, hogy a Kun-Mediátor Kft. egykori vezetőjének letartóztatása a „törvényi maximum elérése miatt” szűnik meg.

A bíróság arról is tájékoztatta a Népszavát, hogy eddig „nem érkezett ügyészi indítvány arra vonatkozóan, hogy a Szolnoki Törvényszék más kényszerintézkedést (bűnügyi felügyeletet) rendeljen el” a vádlottal szemben. Azt azonban hozzátette a bíróság, hogy a következő két hétben még érkezhet bűnügyi felügyelettel kapcsolatos indítvány.

A lap szerint ez azt jelenti, hogy a kiengedés után sem házi őrizetre, sem lakhelyelhagyási tilalomra nem kell számítania D. Sándornénak, és nem kell nyomkövetőt sem viselnie. Ez azért érdekes, mert Bróker Marcsit másfél év bujkálás után a közép-amerikai Belize-ből hozták haza nemzetközi elfogatóparanccsal.

A Kun-Mediátor Kft. egykori vezetője ellen 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. A csalássorozat lényege a vádirat szerint az volt, hogy a Kun-Mediátor – amely „kifelé” utazási irodát üzemeltetett – valójában tiltott betétgyűjtést folytatott. Miközben az ügyfelek azt hihették, hogy betétekbe, értékpapírokba kerül a pénzük, ez nem történt meg. Állítólag voltak olyanok, akik egész vagyonukat D. Sándornéra bízták, aki a piacinál jóval magasabb éves hozamot is ígért, amit az ügyészség szerint nem a cég eredményéből, hanem a friss befizetésekből fizetett ki. Könnyen lehet, hogy a tényleges kárösszeg a vádiratban szereplő 12 milliárdnál is nagyobb, csak sokan nem jelentkeztek károsultként. Korábban 15-20 milliárdos összegekről is lehetett hallani, bár ezek csak becslések.

A nő a botrány 2015. tavaszi kirobbanása után szökött külföldre, a magyar hatóságok pedig nemzetközi elfogató parancsot adtak ki ellene, és másfél év bujkálás után a közép-amerikai Belize-ből hozták haza.