Nyitókép: police.hu

Drámai részletekről számoltak be a falubeliek a szalonnai emberöléssel kapcsolatban

Infostart
2019. november 6. 07:31
Elfogták az idős nő megölésével gyanúsított embereket. Az eset bizonyos körülményeiről falubeliek számoltak be.

November 4-én olyan súlyosan bántalmaztak egy 85 éves asszonyt szalonnai otthonában, hogy a nő belehalt sérüléseibe. A helyszínen komoly erőkkel vonult fel a rendőrség, úgy tudni, még drónt is bevetettek. Láthatólag kerestek valamit, a környező utcákban a bokrok alját is átnézték, valószínűleg a gyilkos fegyver után kutattak - írta a Blikk.

Az özvegyasszony egyedül élt a családi házban, jó egészségi állapotban. Egy gondozó járt hozzá, hogy segítsen neki - a beszámolók szerint ő talált rá a holttestre.

Az eset óta a falubeliek rettegnek. Egyikük elmondta: úgy tudják, az idős asszony csupa vér volt, a testére pedig egy fotel volt ráborítva.

"Azóta nagyon félünk, a férjem egy fejszét tett az ágyunk mellé, hogy azonnal cselekedni tudjon, ha ránk törnek".

"Egy nagyon kedves, aranyos néni volt. Régen a mészkőgyárban dolgozott csillésként, a férje pedig bányász volt" – emlékezett a Blikknek Irénke egyik barátnője. – Miután a bácsi meghalt, Irénke kapta meg a megemelt nyugdíját, és szerintem ez okozta a vesztét is. Többektől hallottam, hogy még azt is elmondta, hogy az ágya alatt tartotta a bankókat. Valami gazember pedig úgy gondolhatta, hogy mindenáron megszerzi a nehezen összespórolt vagyonkáját" – sírta el magát az ismerős.

Az áldozat lánya azt mondta, még nem tudnak semmit, majd szomorúan hozzátette: "Mindig mondtam neki, ne legyen mindenkivel annyira barátságos, mert kihasználják, nem hallgatott rám."

Négy embert fogtak el

A rendőrség emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben. Az eljárás eredményeként a nyomozók 24 órán belül azonosították, elfogták, majd a főkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit, akiket a hatóság őrizetbe vett.

Frissítés, 14:31: A rendőrök negyedik társukat is azonosították, őt a nyomozók szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság "Bükk" közterületi támogató alosztály munkatársaival közösen fogták el Budapesten.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az őrizetbe vett 27 éves, 18 éves, 53 éves és 43 éves szalonnai férfival szemben.

Forrás: police.hu