Két újszülöttje meggyilkolásával gyanúsítanak egy sárkeresztúri nőt

Infostart
2019. október 15. 15:33
Megölte márciusban született gyermekét és a kihallgatáson elismerte, hogy két évvel ezelőtt végzett egy másik újszülöttjével is.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a gyanúsítottnak kétrendbeli, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt kell felelnie.

A gyanú szerint a 23 éves nő ez év március 16-án reggel egy zichyújfalui családi ház fatárolóként szolgáló melléképületében megszülte, majd megölte újszülött gyermekét. Ezt követően átöltözött és sárkeresztúri otthonába utazott. A lakásán fogták el, majd előállították, ellene a Fejér megyei nyomozók emberölés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A nő a kihallgatásakor beismerő vallomást tett, és az eljárásban beismert egy korábbi, 2017-ben elkövetett gyilkosságot is: akkor Érden hozta világra gyermekét, akit a szülés után megfojtott, a testét pedig elrejtette.

A nyomozók befejezték a nyomozást az ügyben, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Fejér Megyei Főügyészségnek.